Jól fizetett, szórakoztató és nyomásmentes, hostessként dolgozni egy japán bárban túl jól hangzott, hogy igaz legyen. Aztán kiderült, hogy …
Üdvözöljük az Aphrodite’s Hostess Clubban – a tokiói éjszakai klubban, ahol azért fizettek, hogy japán üzletemberekkel flörtöljek és igyak. Mellettem egy ősz hajú japán férfi csúsztatja a kezét a lábamra. Elmosolyodom és arrébb húzom, odanyúlok, hogy meggyújtsam a cigarettáját és feltöltsem a whiskys poharát.
A másik oldalamon egy kar kúszik a vállam köré. Szeretne később szállodába menni?” – súgja a fülembe egy vendég. A hostesskedés nagyon szokatlan munka. Nálunk, Nagy-Britanniában nincs semmi ehhez fogható. A tokiói hostesseket a gésákhoz hasonlóan azért fizetik, hogy mosolyogjanak és gazdag férfiakkal bulizzanak. Hostessként italokat töltöttem, karaokét énekeltem, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni a vendégeket, akik munka után meghívtak a szállodai szobákba. A hostesseknek nem szabad szexelniük a vendégekkel, de sokan megteszik.
Még Londonban először az ikertestvéremtől tanultam a hostesskedésről, aki néhány hétig hostessként dolgozott Tokióban. Azt mondta nekem, hogy ez egy nagyszerű munka – különösen a fizetés, ami körülbelül 30 font volt óránként. Londonban az önbecsülésemet tönkretették, több száz diplomás állásra jelentkeztem, és mindegyikre elutasítottak.
Úgy gondoltam, hogy a külföldi munka, függetlenül a munkától, nagy önbizalomnövelő lenne, ezért a megtakarításaimból lefoglaltam egy repülőjegyet. A családom és a barátaim aggódtak, hogy egyedül megyek Japánba, de a nővérem megnyugtatta őket, hogy a hostesskedés teljesen biztonságos.
Egy nappal azután, hogy megérkeztem Tokióba, munkát találtam az Aphrodite’s Hostess Clubban. Ez a szexnegyedben volt, ahol prostituáltak járták az utcákat, és a bároknak olyan nevük volt, mint a Fetish Palace és a Red Sex. Az Aphroditéban 30 fontot fizettek óránként, és bónuszokat kaptam, ha felkértek egy asztalhoz. Ez könnyen hangzott, de valójában sok hostess úgy kapta a “felkéréseket”, hogy munka után szexet ígért a vendégeknek.
Minél tovább maradtam, annál nagyobb nyomás nehezedett rám, hogy felkéréseket kapjak. Minden este láttam lenyűgöző, huszonéves lányokat, akik idős, túlsúlyos üzletemberekkel mentek szállodai szobákba, csak azért, hogy a klubigazgató békén hagyja őket. Ezek olyan lányok voltak, mint te meg én – normálisak, műveltek és látszólag mindenük megvolt. Sok hostess az alkohol, a kokain vagy a crack rabjává vált, csak hogy megbirkózzon azzal, amit csinált.
Minél tovább maradtam, annál többet ittam, és annál inkább normális lett a hostessek világa. Hamarosan elkezdtem kérdezgetni magamtól, hogy vajon megtenném-e, megtehetném-e, és mi az én áram? A lelkem mélyén tudtam, hogy soha nem fogok tudni szexelni a vendégekkel, de biztosan gondoltam rá. Tudtam, hogy a munkám biztonságosabb lenne, ha megteszem, és gyakran ajánlottak nekem hatalmas összegeket, ha megteszem.
A nyomás, hogy kéréseket kapjak, hamarosan olyan erős lett, hogy otthagytam az Aphroditét. De amikor visszatértem Londonba, ismét a legalsó sorban találtam magam – egy fényes diplomás voltam a sok közül, aki küzdött, hogy munkát találjon. Nem telt el sok idő, és máris Japánban voltam, ahol óránként 30-40 fontot kerestem azzal, hogy nem csináltam mást, mint ittam egy bárban, és elhárítottam a mocskos férfiakat. Néhány havonta váltogattam a bárokat, hogy féken tartsam a kérések iránti nyomást.
Három év hostesskedés után egy barátom hozzáment egy vendéghez, és ez eléggé megijesztett ahhoz, hogy úgy döntsek, ideje végleg elhagyni Japánt. Addigra már más ember voltam. Nem bírtam elviselni az arcom smink nélkül, és minden nap ittam. Lassan újjáépítettem az önbizalmamat, és újságíróként kezdtem dolgozni.
Amikor Nagy-Britanniában meséltem az embereknek a hostesskedésről, az néha befolyásolta a rólam alkotott képüket. A nők nem szerették, ha a barátjuk közelében voltam, a férfiak pedig nem tudták, mit mondjanak. Furcsa érzés volt szexuális kapcsolatot létesíteni, miután annyi időt töltöttem a férfiak elhárításával, és nem minden barátom értette meg, mit jelent a hostesskedés. Néhányuk nehezen tudta feldolgozni a tényt, hogy ilyen mocskos környezetben voltam, de a jelenlegi partneremnek nincs ezzel semmi baja.
Szerencsés vagyok, hogy kiszálltam, amikor kiszálltam; annyi lányt láttam a gésaélet csapdájában, akiknek sokkal szomorúbb történeteik voltak. Bárcsak segíthetnék rajtuk, de sajnos sokak számára már túl késő.”
Az üveggésák, írta Susanna Quinn, a Hodder & Stoughton kiadónál jelent meg 7,99 fontért
.