A fekete sportolók ellen indított folyamatos keresztes hadjárata részeként Donald Trump elnök hétfő reggel megosztott egy tweetet egyik támogatójától. Ebben szerepelt Pat Tillman, az egykori NFL-biztosból lett amerikai hadseregbeli ranger képe, aki 2004 tavaszán halt meg Afganisztánban. “Az NFL-játékos PatTillman 2002-ben csatlakozott az amerikai hadsereghez. Harcban halt meg 2004-ben. 4 hazánkért/szabadságunkért harcolt. #StandForOurAnthem #BoycottNFL” – írta @jayMAGA45.
Az elnök retweetjének szándéka egyértelmű volt: Trump azt a sugallatot írta alá, hogy Tillman igazi hazafi volt, ellentétben azokkal, akik a nemzeti himnusz alatt a térdelés mellett döntöttek, és hogy ezek a tiltakozások meggyalázzák az örökségét.
Pat Tillman tizedes egy 2003-as fotón.
Fotó: Sz: Könnyű megérteni, hogy Tillman miért lenne vonzó figura Trump és bázisának. Katonai fotója egy bizonyos típusú amerikai hős képét tükrözi: vésett állkapocs, széles vállak, fehér bőr. De ha csak Tillman fényképét és a történetének felszínes tényeit nézzük, akkor minden fontosat kihagyunk az életéből, a halálából és abból, ami utána következett. Tillman története valóban egy all-amerikai történet, csak nem olyan, amilyennek Trump és támogatói akarják beállítani.
A 9/11 utáni korszak kevés epizódja hozott nagyobb szégyent a hadseregre, mint Tillman halálának kezelése és a családjával való bánásmód a válaszok keresése közben. Az események legátfogóbb dokumentációja három beszámolóban található: két könyv, a Boots on the Ground by Dusk: My Tribute to Pat Tillman”, amelyet Tillman édesanyja, Mary írt, és a “Where Men Win Glory”, amelyet Jon Krakauer írt; valamint Gary Smith 2006-os története a Sports Illustrated számára. Együttesen felbecsülhetetlen értékű korrekciót nyújtanak a Tillmanről alkotott leegyszerűsítő ábrázolásokkal szemben, egy összetett személyiséget tárnak fel, és feltérképezik, hogy az amerikai kormányzat legmagasabb szintjeinek tisztviselői hogyan próbáltak tőkét kovácsolni az életéből és halálából.
Tillman 25 éves volt, amikor belépett a hadseregbe, ami a katonának jelentkezők idősebb, de az élet határozottan fiatalabb oldalára helyezi őt. Döntése abból a következtetésből született, hogy az Egyesült Államokban való kényelmes létezésének kevés értelme volt a 9/11 utáni hónapokban; értelmet akart, olyasmit akart tenni, ami számít, és folytatni akarta azt az életre szóló projektet, hogy kihívást jelentő helyzetekbe helyezze magát. Testvérével, Kevinnel együtt Tillman is úgy döntött, hogy bevonul. Ugyanezt a döntést hozta meg generációjának több ezer más fiatalja is 9/11 után. Mindkét Tillman fiú minden jel szerint független gondolkodású szabadgondolkodó volt, aki szerette a jó könyveket és a jó vitákat – ők nem voltak melldöngető sportolók. És mint sokan mások, akik 9/11 után úgy döntöttek, hogy a nemzet védelmére kelnek, az ő világnézetük is átalakult, ahogy közelről látták George W. Bush terrorizmus elleni globális háborúját.
Pat Tillman az Arizona Cardinals játékosa egy NFL-futballmérkőzésen az arizonai Tempe-ben 2001. december 9-én.
Fotó: Donald Miralle/Allsport/Getty Images
Az tette különlegessé Tillmant, amit hátrahagyott: egy 3,6 millió dolláros szerződést az Arizona Cardinalsnál. Az amerikai hadsereg és az NFL közötti kapcsolatok mélyek, a védelmi minisztérium az elmúlt években több millió adófizetői dollárt adott az NFL-nek különböző toborzási kampányokra és a csapatok támogatására. Tillman megfogadta, hogy nem ad interjút, amint nyilvánosságra kerül a besorozása, és ehhez tartotta is magát. Ez nem akadályozta meg a nyilvánosságot – és a Bush-kormányzatot – abban, hogy megragadják a történetét. Bármennyire is szándékában állt a radar alatt maradni, Tillman a becsület, az áldozatvállalás, valamint a hadsereg és az NFL közötti szimbiózis szimbólumává vált.
Tillman azzal a várakozással vonult be, hogy csatlakozik az Al-Kaida elleni harchoz és az Oszama bin Laden bíróság elé állítására irányuló erőfeszítésekhez. Ehelyett Irakba küldték. Minden rendelkezésre álló bizonyíték arra utal, hogy Tillman utálta az iraki háborút. Tillman mohó olvasó volt, aki a világ számos nagy vallási szövegét fogyasztotta, annak ellenére, hogy ateistának tartotta magát, a történelmet tanulmányozta, és saját véleményt formált. Nem sokkal azután, hogy megérkezett az országba, bátyjának és barátjuknak, Russell Baernek elmondta, hogy szerinte az invázió és a megszállás “kibaszottul illegális” volt. Laza tervei voltak, hogy találkozik a Massachusetts Institute of Technology nyelvészével és háborúellenes értelmiségivel, Noam Chomskyval, amint leszerel a hadseregből. Mégis, bármennyire is nehezményezte Tillman a Bush-kormányzat agressziós háborúját, nem volt hajlandó kilépni a hadseregből, amíg nem teljesítik a vállalásait, még akkor sem, amikor az NFL és a védelmi minisztérium közötti beszélgetések lehetőséget mutattak erre.
Az amerikai hadsereg által közzétett fényképen Jessica Lynch egykori iraki hadifogoly látható, amint 2003. július 21-én a washingtoni Walter Reed Medical Centerben megkapja a Purple Heart kitüntetést.
Fotó: Tillman és testvére már a bevetésük korai szakaszában bekapcsolódott egy gyorsreagálású egységbe, amely Jessica Lynch megmentéséhez nyújtott segítséget. A 19 éves közlegény elfogása és megmentése az iraki háború korai szakaszának egyik leghíresebb és legszélesebb körben ismertetett története volt. Egyúttal a hivatalos hazugságok és a kormánypropaganda égbekiáltó gyakorlata is volt. A Washington Postnak eljuttatott és messze földön felhánytorgatott beszámolóban az amerikai közvéleménynek azt mondták, hogy Lynch “élethalálharcot” vívott az iraki erőkkel, mielőtt lerohanták és az iraki fogság legsötétebb mélységeibe vetették. Bár igaz volt, hogy az iraki erők rajtaütöttek a konvojon, amelynek Lynch is tagja volt, és hogy 11 amerikai katona életét vesztette, a szenzációs beszámolóban leírt események közül sok nem történt meg. A helyszínen lévő irakiak valójában nagy személyes kockázatot vállalva dolgoztak azon, hogy a fogságba esett fiatal közlegényt visszaadják az amerikaiaknak. És bár valóban jelentős fizikai és érzelmi traumát szenvedett a megpróbáltatások következtében, Lynch 2007-ben a kongresszus előtt tett vallomásában maga is leleplezte a tapasztalatairól szóló koholmányokat. “Még mindig nem értem, miért döntöttek úgy, hogy hazudnak és próbálnak legendát csinálni belőlem, amikor a katonatársaim valódi hőstettei azon a napon legendásak voltak” – mondta.
Naplójában Tillman megjegyezte, hogy a Lynch megmentése körüli erőgyűjtés “egy nagy PR-trükkre” utalt. Igaza volt a Lynch megmentését övező nagyobb dinamikát illetően, hogy a megpróbáltatások során a helyszínen történtek igazságát eltorzítják, hogy az amerikai közvéleménynek egy inspirálóbb történetet mutassanak be. Nem tudhatta azonban, hogy a minta a következő évben megismétlődik – ezúttal vele a középpontban.
Richard Tillman, Pat Tillman testvére koccint, miközben beszédet mond a testvére emlékére rendezett megemlékezésen 2004. május 3-án a kaliforniai San Joséban.
Fotó: Tillman és testvére 2004. április 8-án szállt partra Afganisztánban. A hadseregben való elkötelezettségük felénél jártak; a vég közeledett. Aztán április 22-én Tillman meghalt Khost tartományban, Afganisztán keleti határa mentén. Az NFL-játékosból lett nemzeti hős két héttel később megkapta az Ezüstcsillagot, gyászszertartását pedig az országos televízió közvetítette. A hadsereg a Navy SEAL egyik tengerészgyalogosát, akivel a Tillman testvérek összebarátkoztak, felolvasta a gyászolóknak. Ebben leírták, hogy Tillman az ellenséges tűzzel dacolva felrohant egy hegygerincre, és katonái védelmében halt meg – méltóan hősies véget vetve annak az embernek, aki a becsület és az áldozatvállalás szimbólumává vált a háborúban álló ország számára. De ez nem volt teljesen igaz.
Tillman valóban felrohant egy dombra, hogy megvédje azokat az embereket, akikkel együtt szolgált, köztük a testvérét. Őt azonban nem ölte meg az ellenség. Órákon belül a hadsereg tudta, hogy Tillman-t a katonatársai ölték meg, három fejlövés végzett vele, amelyeket a vadul felelőtlen, de szándékos lövöldözés görcsei során eresztettek el. “Én vagyok Pat kibaszott Tillman!” – kiáltotta, miközben sikertelenül próbálta megállítani a bejövő tüzet. Gary Smith a Sports Illustratednek írt beszámolójában megjegyezte, hogy a helyszínen lévő férfiak számára a történtek súlyossága hamar felfoghatóvá vált: “Amerika leghíresebb katonája meghalt, és megölték őt.”
Az epizód a Bush-kormányzat számára különösen rossz pillanatban bontakozott ki. Egy héttel Tillman megölése előtt a Pentagon vezető tisztségviselői értesültek a “60 Minutes” közelgő riportjáról, amely részletesen beszámolt az amerikaiak által vezetett Abu Ghraib nevű iraki fogolytáborban elkövetett kínzásokról. Eközben Fallúdzsában a hadseregnek az iraki várost a dzsihadistáktól elfoglalni igyekvő hadjárata szétesőben volt. És miközben az iraki háborúban az amerikai áldozatok száma rekordot döntött, az elnök népszerűsége zuhant. Tillman halálában a befolyásos tisztségviselők lehetőséget láttak arra, hogy a hősies áldozatvállalásról meséljenek, ahelyett, hogy kötelességük lett volna elmondani az igazságot. Howard Yellen dandártábornok később azt mondta a nyomozóknak, hogy a parancsnoki láncban az volt a vélemény, hogy Tillman halála olyan volt, mint egy “steak vacsora”, bár egy “szemétdoboz fedelén” szállították.
A hadsereg első vizsgálatát, amelyet napokkal az eset után nyújtottak be, és amely “súlyos hanyagságról” írt, és felszólította a hadsereg bűnügyi nyomozó parancsnokságát annak megállapítására, hogy a lövéseket “bűnös szándékkal” adták-e le, eltemették. A Lynch-epizód visszhangjaként a Bush-kormányzat és az amerikai hadsereg szégyentelenül folytatta a Tillman haláláról szóló koholt beszámolót. A Tillman megölését követő órákban az egyenruháját és személyes tárgyait megsemmisítették, ami azt jelenti, hogy a kulcsfontosságú törvényszéki bizonyítékok – amiről szakaszában sokan tudták, hogy testvérgyilkosságról van szó – elvesztek. Tillman katonatársainak azt mondták, hogy hallgassanak, beleértve a testvérével, Kevinnel folytatott beszélgetéseiket is, aki a küldetésen részt vett, de egy másik helyszínen tartózkodott, amikor a végzetes lövések eldördültek. A hadsereg azonnal hazudott Tillman szüleinek, kezdetben azt mondták a családnak, hogy egy ellenséges harcos ölte meg a fiukat, amikor az kiszállt egy járműből. A hadsereg Tillman gyászszertartásán keresztül eltitkolta előlük az igazságot, lehetővé téve, hogy a Tillmant és testvérét ápoló SEAL tudtán kívül az egész országnak egy még jobban megszépített eseménysort írjon le.
Balról Kevin Tillman, Pat Tillman testvére, Mary Tillman, az édesanya és Jessica Lynch volt iraki hadifogoly esküt tesznek, mielőtt tanúvallomást tesznek a képviselőház felügyeleti és kormányreform meghallgatása előtt a Capitol Hillen 2007. április 24-én.
Fotó: Tillman világossá tette, hogy nem akar katonai temetést. Helyette elhamvasztották. “Pat egy kibaszott bajnok, és mindig is az lesz” – mondta a szertartáson a kisöccse, Richard. “Félreértés ne essék, ő is azt akarná, hogy ezt mondjam: Nincs Istennel. Kibaszottul halott. Nem vallásos. Szóval köszönöm a gondolataitokat, de ő kurvára halott.” Ralph Kauzlarich alezredest, a hadsereg egyik tisztjét, akit az incidens egyik korai vizsgálatának vezetésével bíztak meg, láthatóan annyira mélyen felkavarta Tillmanék vallástalansága, hogy egy ponton azt javasolta, hogy a hitük hiánya az oka annak, hogy nem tudtak megbékélni Pat halálával. “Nem igazán tudom, hogy miben hisznek, vagy hogyan tudják feldolgozni a halált” – mondta Kauzlarich a nyomozóknak egy 2004-es utólagos vizsgálat során. “Szóval, az én személyes véleményem szerint, uram, ezért nem hiszem, hogy valaha is elégedettek lesznek.”
Négy héttel a gyászszertartás után Kevin Tillman őrmester félrehívta őt az állami bázisukon, és elmondta neki, hogy a testvérét baráti tűzben ölték meg. Édesanyjuk, Mary egy őt felhívó riportertől tudta meg a hírt. A hadsereg még akkor is elhallgatott kulcsfontosságú tényeket a Tillman család elől, amikor elismerte halálának széleskörű okait. Négy évnyi, főként Mary által vezetett áskálódás, hét hivatalos vizsgálat és két kongresszusi meghallgatás kellett ahhoz, hogy a Tillman halálával kapcsolatos igazságnak csak a látszatát is kiszedjék a kormányból. Több mint 2000 oldalnyi, az Associated Press számára 2007-ben közzétett tanúvallomásból kiderült, hogy “a hadsereg ügyvédei gratuláló e-maileket küldtek egymásnak, amiért távol tartották a bűnügyi nyomozókat”, és hogy a Tillman homlokán lévő golyó ütötte lyukak közelsége komoly kérdéseket vetett fel az orvosszakértőkben a hadsereg verzióját illetően. “Egy alternatív narratívát kellett felépíteni” – mondta Kevin Tillman a törvényhozóknak egy meghallgatáson abban az évben – ugyanezen a meghallgatáson, ahol Jessica Lynch leírta, hogy a kormány hogyan ferdítette el a tapasztalatait a saját érdekében. “Miután Pat halálának igazsága részben kiderült” – mondta Tillman testvére a képviselőházi bizottság előtt – “Pat többé nem volt hasznos értékesítési eszköz, és szigorúan a hadsereg problémája lett.”
“Most már csak az volt a feladatuk, hogy tájékoztassák a családunkat és válaszoljanak a kérdéseinkre” – folytatta Kevin. “Kis szerencsével a családunk csendben belesüllyed a gyászba, és az egész gusztustalan epizódot a szőnyeg alá söprik. Azonban elszámították magukat a családunk reakciójával. Édesanyám, a legcsodálatosabb nő a földön, elképesztő ereje és kitartása révén a családunknak sikerült elérnie, hogy több vizsgálatot is lefolytassanak. Azonban, bár minden egyes nyomozás újabb és újabb információkat gyűjtött, a bizonyítékok hegyét soha nem használták fel arra, hogy tisztességes vagy akár ésszerű következtetésre jussanak”. Mary Tillman éveken át fáradhatatlanul dolgozott esténként, miután hazajött a munkájából, mint gyógypedagógus, és összerakta, mi történt a fiával, a sokkoló eredményeket pedig könyvébe öntötte. “Ragaszkodtak az erényéhez, majd a busz alá dobták” – mondta a Sports Illustratednek. “Nem tisztelték őt, mint embert. Utálta volna, ha hazugságra használják fel. Nem érdekel, ha az éjszaka közepén golyót eresztenek a fejembe. Nem állok le.”
Tillman édesanyja az eltussolásért nagyrészt Donald Rumsfeldet, Bush akkori védelmi miniszterét tette felelőssé. Rumsfeld már korán érdeklődött a fiatal futballsztár lenyűgöző története iránt, akiből Army Ranger lett. Egy 2008-as interjúban, amelyet Amy Goodmannek, a Democracy Now! munkatársának adott, Mary elmondta, hogy Rumsfeld “írt Patnek egy levelet, amikor bevonult, amelyben megköszönte neki, hogy bevonult, így Pat a radarján volt”. Tillman szerint “nevetséges azt gondolni”, hogy Rumsfeld, aki köztudottan mikromenedzser, és élénken érdeklődik a különleges műveleti egységek iránt, nem értesült volna azonnal a fia testvérgyilkosságáról. “Fejek hullottak volna, ha nem szólnak Rumsfeldnek” – mondta.
“Nem emlékszem, mikor mondták el, és nem emlékszem, ki mondta el nekem” – mondta Rumsfeld az epizódról 2007-ben a kongresszus előtt. “Tudom, hogy nem vennék részt eltussolásban.”
A volt védelmi miniszter, Donald Rumsfeld tanúskodik a képviselőház felügyeleti és kormányzati reformbizottsága előtt Pat Tillman harci testvérgyilkosságáról 2007. augusztus 1-jén Washingtonban
Fotó: Rumsfeld nem az egyetlen magas rangú Pentagon-személyiség volt, aki érintett a Tillman halálát követő eseményekben. Abban az időben a ma már nyugdíjazott Stanley McChrystal tábornok vezette a híres Közös Különleges Műveleti Parancsnokságot, amely a Pentagon legtitkosabb afganisztáni erőfeszítéseit irányította – beleértve Tillman Army Rangers szakaszát is. Hét nappal Tillman megölése után, a testvérgyilkosságra utaló bizonyítékok gyarapodása közepette McChrystal egy emlékeztetőt küldött felfelé a parancsnoki láncban, figyelmeztetésként az elnöknek és más magas rangú tisztviselőknek, akik esetleg beszédet mondanának az esetről.
“Úgy éreztem, hogy fontos, hogy ezt az információt azonnal megkapják, amint felfedeztük” – írta McChrystal – “annak érdekében, hogy kizárjuk országunk vezetőinek olyan tudatlan nyilatkozatait, amelyek nyilvános szégyent okozhatnak, ha Tillman tizedes halálának körülményei nyilvánosságra kerülnek.”
A tábornok nyilatkozatának végén lévő “ha” különösen aggasztó volt a Tillman család számára, részben azért, mert a későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy McChrystal a feljegyzés elküldésekor tisztában volt azzal, hogy Tillman halála testvérgyilkosság esete volt. Krakauer könyvében leírta, hogy McChrystal “rendkívüli módon igyekezett megakadályozni, hogy a Tillman család megtudja az igazságot arról, hogyan halt meg Pat”. A szenátus Fegyveres Erők Bizottsága előtt 2009-ben McChrystal azt mondta a törvényhozóknak: “Cserbenhagytuk a családot”. Hozzátette: “Ez nem volt szándékos.”
A halála után Tillman felesége és középiskolai szerelme, Marie, alapítványt hozott létre a nevében – a Pat Tillman Alapítványt -, hogy tanulmányi ösztöndíjakkal támogassa a veteránokat és házastársaikat. Hétfőn nyilatkozatot adott ki arról, hogy az elnök megemlítette néhai férje nevét. “Pat szolgálatát, minden férfi és nő szolgálatával együtt, soha nem szabad olyan módon politizálni, ami megoszt minket” – írta. “Maga az önkifejezés és a szívből való szólás szabadsága – függetlenül a nézetektől – az, amiért Pat és oly sok más amerikai az életét adta. Még akkor is, ha nem mindig értettek egyet ezekkel a nézetekkel”.” Marie nyilatkozata így folytatódott: “Őszintén remélem, hogy vezetőink megértik Pat életének és halálának, valamint sok más bátor amerikai életének és halálának tanulságait, és tanulnak belőle.”
Az ironikus, hogy Tillman örökségét valahogy megszentségtelenítik a nemzeti himnusz alatt zajló tiltakozások, mert ezek a tiltakozások állítólag sértik a hadsereget, miközben ugyanez a hadsereg, az NFL régi szövetségese volt az, amely annyi tényleges kárt okozott Tillman örökségének a halála után. Nem volt hiány kommentárokból, hogy Tillman mit tenne vagy nem tenne a jelen pillanatban. Futballjátékosként eltöltött ideje alatt egyszerre állt ki a csapattársai hagyományos meccs előtti imaköréből – ami mélyen vallott ateizmusát tükrözi -, és nem titkoltan leírta a zászló szimbolikája iránti tiszteletét is. Bármit is tenne, minden okunk megvan azt hinni, hogy Tillman a szívét és a meggyőződését követné, ha szembesülne a sportvilágban most zajló tiltakozásokkal. Christian Petersen/Getty Images